Antiszemita vagyok.
Van , amit un az ember. Néha azt, amikor a létezőről mindig megmagyarázzák neki, hogy az nincs is.Nap mint nap, hihetetlen fáradtság árán, valamilyen céllal. Ilyen volt a muszlim-kérdés is, melynek tárgyalása során odáig jutottunk, hogy Delisa,Bo és KériSzépen antiszemitának nevezett. Ha ezt ők értik, lelkük rajta.Ki is vagyok én, mondhatok , amit akarom, ultima ratio-ként marad az antiszemitázás.Amit meg az iszlámról írtam, az smafu, mert ki is vagyok én, mikor ők szakértők.
Álljon alább egy cikk a német Die Welt c. napilap mai online-kiadásából. A cikket saját magam fordítottam, így stilisztikailag lehet, hogy nem jó, de a szöveg arról szól, ami itt alább áll.A lap beszélgetést folytatott egy köztiszteletben álló német írónővel és egy török származású szociológussal a Sarazzin-jelenségről. Vagyis arról, hogy Sarazzin, szociáldemokrata és a Német Szövetségi Bank elnökségi tagja aki megírta, hogy az iszlám veszélyt jelent Németországra, a muszlimok nem integrálódnak, Németország elbutul a muszlim bevándorlás hatására. Felszólította a németeket, hogy lépjenek fel a fanatizmus ellen, a muszlimok meg tiszteljék Németország viszonyait, ha ott akarnak élni, ami nem kötelező. Sarazzint előbb kiüldözték az állásásból, majd amikor rájöttek, hogy a németek több, mint kétharmada egyetért vele, a PC-aberrált politikusok elkezdtek mást mondani és cselekedni.Álszent álliberalizmus.
Ehhez a témához kapcsolódik a cikk, amely rámutat arra,:
1.hogy a dolog úgy van, ahogyan azt én az írásaimban állítottam
2.hogy az álliberális jogvédők mindezt azért tagadják, hogy hozzáférhessenek újra közösség által finanszírozott hósosfazékhoz
3..s a cikk rámutat a média elképesztő felelősségére is .
Barátaimnak szeretném jelezni, hogy a "Die Welt " Németország egyik legjelentősebb napilapja. Korrektebb bármely magyar újságnál akkor is, ha az ál-PC ismérveit alkalmaznák.Németországban még van újságírás.
Itt a link is.
http://www.welt.de/debatte/kommentare/article9883774/Die-nachhaltigen-Offenbarungen-der-Sarrazin-Debatte.html
/Bár egy német újságot idézek, remélem ez nem ad okot arra, hogy egy muszlim-kritika kapcsán megint antiszemitának nevezzenek./
WELT ONLINE: A Thilo Sarazzin könyve által generált hisztéria elcsendesült. Mi történt valójában ?
És ime a szöveg:
Necla Kelek: A könyv egyhangú és egységes elutasítása a kormány és a pártok által egészen a Die Linke-ig/ baloldali párt .C.L./, valami teljesen egyedi dolog. Miután a szerzőt munkanélkülivé tették, jön a második meglepetés. Hirtelen valamennyi politikus szeretné megkönnyíteni a lelkét az integráció kapcsán érzett rossz lelkiismeretétől, hogy bemutassák, nincs olyan emberekre szükségük, mint Sarazzin. A szövetségi kormány egy hét alatt elővarázsolt a kalapból egy integrációs tervet a Szociáldemokrata Párt /SPD/ elnöke elöször morgott - a párt régi káderei és a bázis tiltakozott—mire az elnök szép lassan megkezdi a visszavonulást. Peter Gabriel , az SPD elnöke hirtelen kemény az integrációt megtagadók elleni kemény büntetésekről beszél .Sok jó dolog is van mindebben. Vitathatatlanná vált, hogy a párbeszéd egy új szociális – és oktatási politikáról, az integráció és az iszlám viszonyáról elengedhetetlen.De látom azt is, hogy az integráció válságáért felelős emberek – az Integráció-kutatók, a szociális munka politikai felelősei – pillanatnyilag lapítanak és csak arra várnak, hogy az izgalom csillapodjék és visszatérhessenek az integrációs alapok húsosfazékjaihoz.De a politikusok körében is gondolat-gyávaság uralkodik, vagyis félnek hogy az együttélés és a jövő lehetőségeit alapjaiban elemezzék , értékeljék és megtanácskozzák, mit is kellene csinálni. Ehelyett „megoldásokat” akarnak. Hogy ezek hogy néznek ki, az már ismert.
WELT ONLINE: Hogyan jött Merkel és Wulff ahhoz, hogy ilyen módon kerüljenek képbe ?
Necla Kelek: gyanítom, a kancellárasszony azt hitte, „per ordri di mufti”, vagyis tekintélye okán lesöpörheti a témát az asztalról. Egy klasszikus rossz helyzetértékelés. A szociális valóságot ugyanis nem lehet tartósan levenni a napirendről, akkor sem, ha a rossz hírek hozóit kiüldözik az udvartartásból. Thilo Sarazzinra maradt, hogy a szövetségi elnököt, a kancellárasszonyt és a Szövetségi Bankot /Bundesbank/ kimentse a kutyaszorítóból. Sarazzinnak feladja az állását, hogy mentse a szövetségi elnök renoméját.
WELT ONLINE: Mi a véleménye arról, hogy a Sarazzin-vita megmérgezte volna az integráció atmoszféráját ?
Monika Maron : Sarazzin és könyve nem mérgezte meg az atmoszférát, sőt egyáltalán ez tett mindent nyilvánvalóvá. Ha most a politikusok és a média egy része azt állítja, hogy nem is lett volna szükség Sarazzinra, hogy felismerjék az integráció problémáit, akkor csak azt mondhatom: az még sokkal rosszabb. Hiszen akkor hogy lehet, hogy a vitát csak folytatják ezzel a nyíltsággal ? Miként lehetett, hogy a helyzetet kritikával illető Necla keleket és Seyran Atest gyűlölet-prédikátoroknak és a hidegháború harcosainak nevezték ?Miért volt Heinz Buschowsky helyzete, aki most hirtelen a Sarazzin elleni kampány központi figurája, saját pártjában is olyan nehéz Nyilván azért, mert sem a politika sem a sajtó nem vette tudomásul azt a hangulatot, amely országszerte kialakult. A hangulat ugyanis már régen elmérgesedett és éppen a most folytatott vita vezethet a méregtelenítéshez, ha az ügyet végre komolyan veszik , hogy miért nyugtalanok az emberek és mitől félnek. Thilo Sarazzin és Kirsten Heisig könyvei adtak a polgároknak egyáltalán lehetőséget arra, hogy véleményt mondhassanak a szövetségi kormány integrációs politikájáról.
WELT ONLINE: Felfigyeltek olyan hangokra a bevándorlók szövetségei vagy a bevándorlók részéről, amelyet hasznosnak és okosnak értékelnek?
Monika Maron : A különböző beszélgetős műsorokban egy csomó szép és tanult iráni és török nőt vonultattak fel , akik mindannyian felháborodtak Sarazzinon, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is megértettem volna, hogy miért, hiszen éppen ők testesítik meg azt azt az integrációt, amelyet Sarazzin jónak tart. Éppen ők a bizonyíték arra, hogy mindenki, aki beszéli a nyelvet, aki tanul, annak számára társadalmunkban minden lehetőség nyitva áll. Azt a benyomásomat, hogy muszlim oldalon az önkritika készsége és képessége nem igazán fejlett, nem változtatta meg semmi. Maradnak a követeléseiknél és a német társadalom bűnbakká tételénél. De miért is beszélünk állandóan a muszlimokról ? Ismerek egy lengyel országból bevándorolt családot. Egy olyan házban laknak, amelybe szép lassan egyre több arab költözött be. Mivel a /lengyel család/ gyermekei olyan iskolába kellene, hogy járjanak, melyben a migráns-gyerekek aránya 80%, a szülők minden munkát elvállalnak és rengeteg dologról lemondanak, csakhogy a gyerekek egy magán-iskolába járhassanak. Nekünk az ilyen bevándorlókkal is törődnünk kell.
WELT ONLINE: Hamburg, Sarazzin, Stuttgart 21—lehetséges, hogy a politika mind jobban eltávolodik a társadalom átlagától?
Monika Maron : Azt kérdezem magamtól, vajon Sarazzin könyve a vitatható részek nélkül is ilyen hihetetlenül sikeres lett volna-e és elvezett volna-e ehhez az életfontosságú vitához , vagy mindig szükség van egy botrányra ahhoz, hogy a politika felismerje a cselekvés szükségességét. Kirsten Heisig-nak tisztázatlan körülmények között kellett meghalnia, Sarazzinnak pedig el kellett tévelyednie a mentálgyógyászat sűrűjében ahhoz, hogy létrehozzon egy klímát, amelyben cenzúra nélkül lehet a dologról beszélni. Ez az új helyzet, úgy tűnik, néhány újságírót annyira összezavar, hogy szeretnék görcsösen összeirkálni egy újabb jobboldali párt létrejöttét, hogy a helyzet megint egyértelmű legyen. Számomra ők, a csador és a fejlendő élharcosai, akik a nyilvánvaló hiányosságokat ér tarthatatlan helyzetet elhallgatják és szépítik, az igazi reakciósok.
WELT ONLINE: Mit jelent Ön számára az, hogy „német” ?
Necla Kelek : 1995 óta vagyok német állampolgár. A szüleim Anatóliából származnak. De az óta a saját értelmem szerint is német állampolgár lettem, vagy inkább egy Citoyenne européenne. A német társadalom megtanított arra, hogy egy „Én” lehessek,, hogy felelősséggel tartozom döntéseim iránt , hogy beleavatkozzam saját ügyeimbe. Ebben az értelemben kiszabadítottam magam a törökök és muszlimok autoriter közösségéből és az élet sorsszerűként való értelmezéséből. Az érzéseim, a hitem, német és török családom a szívemben vannak és a „törökségem” saját gazdagodásom. De ez is, mint észreveszem, német, és ha akarjuk szekuralizált, mert az ember elválasztja egymástól a különböző dolgokat. Mint bevándorló megvan az a nagy előnyöm, hogy két kultúrát ismerek és adhatok tovább. Ezt is felelősségnek tekintem, vagyis a szabadságomat arra, hogy másoknak is utat mutathassak, mint találnak ki a függőségből.
Monika Maron: Nekem már az is feltűnt, hogy a nyilvános nyelvi szabályozásban már nem is nevezzük magunkat elfogulatlanul németeknek. Autochton vagy ideszármazott németek vagyunk vagy ősnémetek, de soha nem csak úgy egyszerűen németek. Már nem is vagyunk a német társadalom, hanem a többségi társadalom. Ez azt jelenti, hogy mi magunk nyelvileg is kialakítjuk a párhuzamos világokat. Ahol többségi nemzet van, ott van kisebbségi nemzet is. Akarjuk ezt? Német az, gondolom én, akinek megvan a német állampolgársága, németül beszél és ezt az országot annak az országnak tekinti, amelyben élni akar. Necla egy német, török gyökerekkel, de német, mint ahogyan valamennyi amerikai is elsősorban amerikai. Ez a nyelvben megfigyelhető visszavonulás gyáva és helytelen.
WELT ONLINE: Vesszőparipánkká vált az iszlám ?
Necla Kelek: Az iszlám egy vallás, amely számára a politika és a hit egy egységes dolog, amely kollektív módon felügyeli a hívőket , a társadalmat férfiakra és nőkre osztja , mert abból indul ki, hogy csak isten törvényei tudják az ösztönöket sakkban tartani. Az ilyen felfogások a modern demokratikus társadalmak számára problémát jelentenek. A vallásszabadság ugyanis nem azt jelenti, hogy emberek alapvetőjogai a vallás nevében hatályon kívül helyezhetők . De ezt a kulturális különbséget az iszlámban alig lehet megmagyarázni, mert az iszlám nem képez egy teológiai egységet, hanem önmagában is ellentmondásos. Azok a muszlimok, akik nem akarnak vallásosan élni, az alkalmazkodás kényszere alatt élnek. Az iszlám szerepéről folytatott vita azoknak a muszlimoknak is használ, akik szeretnének kiszabadulni ebből a kényszerből . S a vita talán azt is világossá teszi, mitől lesz Európa igazából az, ami.
Monika Maron: Hogy az iszlám mennyire megváltoztatta az életünket, látható abból is, hogy állandóan beszélnünk kell róla. Egyetlen más vallás sem uralja annyira a közbeszédet annyira, mint az iszlám, ami oda vezet, hogy a vallás újra olyan szerepre törekszik, amelyet évtizedekkel ezelőtt elveszített. Az iszlám a vallásszabadságra hivatkozva megváltoztatja a a mindennapjainkat--- vegetárius étkezés az óvodákban és iskolákban, burkini az uszodákban, mecsetek ott, ahol egy muszlim sem lakik és olyan építészeti megoldásokkal, amely semmilyen tekintettel sincs az építészeti környezetre, nem is beszélve arról a nő-képről, amelyet mi szerencsére rég a hátunk mögött hagytunk. Egyetlen vallástól sem szeretném magam ennyire zaklatva érezni. Félek, hogy nemcsak azokkal a muszlimokkal van dolgunk, akik nálunk élnek, hanem az iszlám globális igényeivel is.
WELT ONLINE: Kevésbé vagyunk liberálisak, mint a vitáinkban ?
Necla Kelek . Ha olvasom, hogyan reagál néhány „vezető médium” kommentátora az iszlámot érintő kritikára,, hogy egy aktuális példát is említsek, hogy miként gyanúsít az FAZ vezető jegyzetírója, Patrick Pahners a „ Német és nemzetközi Politika” c. lapban „fanatikus felvilágosítással”, és miként ócsáról Alice Schwartzer az FAZ-ben „jakobinus demokrácia-értelmezéssel”, akkor mindez a vita ősnémet typuszara emlékeztet. Arra a „Töredékvitára”, mely a felvilágosult gondolkodó Gotthold Ephraim Lessing és az ortodox – lutheránus hamburgi lelkész, Johann Melcior Goetze között zajlott.Ez utóbbi ugyanazt képviselte, mint ezt manapság az evangelikáliusok és az iszlám fundamentalisták teszik, vagyis az írás tévedhetetlenségét.Ahogyan Bahners a muszlim fejkendőt védi a „ beilleszkedés kényszerével” szemben, az ugyanaz az inkvizíciós hangvétl, mint az Goetze-től hallhattuk Itt a szerző nyilvánvalóan egy vallásos társadalomért kiabál. A muslim nőknek pedig bakóra kell tenniük érte az elkendőzött fejüket. És ezzel eljut Lessing-ig, aki a „Bölcs Nathan”-al nem az iszlámmal, hanem az ortodox lutheránusokkal vitatkozott. Ez a vita nem antiliberális azért, mert ugyanúgy kibírom a frankfurti főpásztor támadásait és hozzáköltéseit, mint ahogyan ő is elviseli az én cikkeimet. Antiliberális a politika magatartása, amely Thilo Sarazzin az állásából és a pártjából akarja kiüldözni, mert nem tudták megakadályozni véleménye elmondásában.
De örülök, hogy veszekszünk a dologról magáról. Bízom a politika tanulási képességében és abban, hogy az integrációt a szociális munka részeként definiálja. Nem arról van szó, hogy „megértenünk és segítenünk” kellene, hanem az egyén felelősségéről. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia saját életéért. Az állam igazságtalanságokat kiegyenlíthet, de „mindenki-ide-jöhet-politikája”, melyet a zöldek képviseltek, megbukott és ez viseli a felelősség nagy részét is azokért a gondokért, amelyekkel ugyanazok a politikusok ma nem bírnak el.
WELT ONLINE : ha Németországra gondolnak 20 év múlva.. Nem éjjel, mint a költő….
Monika Maron : Hamed Abdel Samad legújabb könyvében az iszlám világ eltűnését jósolja—mint az évtizedeken át tartó hibás identitás – és oktatáspolitika és a nyugathoz való aszimmetrikus viszony következményét, amely a paranoiára és az ellenszenvre épít. Nem tudom, Európa meddig várhat erre az eltűnésre és az iszlám feladja-e vallási és politikai követelését. Írónő vagyok és remélem, a német irodalom megmarad a német lakosság emlékezetében. Túlságosan optimista nem vagyok.
Necla Kelek : Ez nem úgy van , hogy a történelemben mindig az intelligensebb rendszerek maradnának felül. Gyakran az győzött, aki kíméletlenebb és brutálisabb volt. Azok tűntek el, akik újítások és változások előtt nem nyíltak meg és nem fejtettek ki ellenállást. Csak remélhetjük, hogy az iszlám megnyílik a gondolati felvilágosodás előtt, de ez biztosan nem egy automatizmus. Mert mi lesz az egymilliárd muszlimmal, talán hirtelen mind kétkedőkké válnának? Aki nem védi meg értékeit és nem fejleszti tovább innovatív módon a vallását ás társadalmát, azt megbünteti a történelem.